Eastern European Collectors
Knoll Galria Budapest

 

HU  EN  DE  

Támogatók:

 

Szimmetria ellenpontokkal - Magyar festészet a 80-as évekből

Mulasics László: Az ígéret hálói II. (1992, enkausztika, olaj, gipsz, aranyfólia, vászon, 130x150 cm) Fotó: Rosta József

2021.12.02. - 2022.01.29.

 

Résztvevő művészek: Bak Imre, Fehér László, Mulasics László, Soós Tamás, Klimó Károly, Tölg-Molnár Zoltán, Szönyei György, Halász Károly

 

Kurátor: Százados László művészettörténész

 

Kiállításunk a Fal leomlása c. sorozatunk része, a Hans Knoll által válogatott bécsi bemutató ikertárlata. Több művész (Bak Imre, Fehér László, Mulasics László, Soós Tamás) munkája mindkét bemutatón szerepel, s egy sorozat  darabjai mindkét helyszínen feltűnnek (Halász Károly). Egy osztrák gyűjtő és társai, a magyar festészet iránt elkötelezett tevékenységének műtárgy-dokumentumait, egy osztrák-magyar galéria vezetője tartja bemutatásra érdemesnek: mindkét kiállítás a Pedit-gyűjtemény anyagából válogat. A „szűrés” tehát többszörös: a gyűjtés, a mostani vásárlás, és a hozzájuk kapcsolódó kiállítások térben és időben korlátozott lehetőségei révén. 

 

Gaudens Pedit, fiatal osztrák üzletemberként, a ’80-as ’90-es évek fordulóján tett műteremlátogatásai során – Johann van Damm, majd Hegyi Loránd segítségét is igénybe véve – főként, de nem kizárólagos módon, az új szenzibilitás képviselőinek munkáira fókuszált. Az irányzat ekkor már – a 80-as évek közepének delelőjén, csúcsponti kiállításain túljutva – lassan évtizedes történet, amelynek amúgy is ellentmondásos hazai fogadtatását, a rendszerváltás időszaka is többszörös fénytörésbe helyezi. A határon túlról, nyugatról érkezve, az egységes és koncentrált, váratlan és legfőképp – a hasonló karakterű európai jelenségekkel – egyidejű megjelenés már részben a rendszerváltás előjeleként is értékelődik, amire az állami kiállításokon is történő megjelenés csak ráerősít. A „meglepetés faktor” ereje, a műtárgyanyag gazdagsága és változatossága, a nagy nemzetközi kiállításokon való blokkban, ajánlatként történő megjelenése, a mögötte álló kurátori munka és programépítő szellemi teljesítmény okán is, az irányzatban lezajló karakteres változások ellenére továbbra is jelen van, hat.  

 

A két kiállítás összképe a – gyűjtés időszakából (1988-1994), illetve a bemutatott művek által meghatározott keretekből (1979-1992) és fókuszból következően - „radikálisan eklektikus”. A festmények (az egykori Pedit-kollekció gazdag, az egyes életműveket szélesebb keresztmetszetben bemutató anyagához képest) jelzésszerűen utalnak az egyéni életpályák az új szenzibilitás „törzsidőszakából” kivezető irányváltásaira. (Bécsben El Kazovszkij, Budapesten pedig Tölg-Molnár Zoltán munkája ez alól kivétel.) Azonban, még mintha a budapesti kiállítás szűk keretei között is kirajzolódna valamiféle elmozdulás – az érzéki elemet soha fel nem adva – a szín- és formahasználatban, anyag- és felületkezelésben: a nagyformátumú és nagyvonalú expresszivitástól a meditatív és/vagy játékos-ironikus posztgeometria irányába.

 

Ami Bécs felől nézve (a gyűjtemény osztrák, olasz darabjait is felidézve) – a rendszeresen délibábnak bizonyuló, de mégis vágyott közép-európai kulturális identitás, a monarchia távoli emlékének szellemképes háttere előtt – akár az újfestészeti mozgalom regionális olvasatának lehetőségét is felvetheti, az Budapest felől nézve inkább zárványnak, kibeszéletlen történetnek tűnik. Leginkább az átfogó művészettörténeti korszakelemzések szempontjából, hiszen maguk a képek, az életművek szerves részeként, az egymásra épülő korszakok sokszor tárgyalt elemei: fordulópontok, belső inspirációs mozgások katalizátorai. A ’70-es évek vége és a rendszerváltás nehezen kitapintható, ellentmondásosan megítélt kezdetei közé eső ’80-as évek végpontjai, átmenetei azonban még sok szempontból tisztázatlanok. A képek jelenlegi konstellációja gyorsfénykép egy ideiglenes állapotról, leletmentés és múltidézés ezekből az évekből. Egy külső/szomszédos pillantás rekonstrukciója, amely ebben a töredékes formájában is képes érvényes kérdéseket felvetni.